A siker hajszolása

Mindenki sikerre és boldogságra vágyik. A legtöbb ember magától értetődőnek tartja, hogy ha sikeres lesz, azzal életének minden problémája megoldódik. Irigyeljük a gazdagokat és a híres embereket, hiszen ők már „beérkeztek”: sikeresek, magabiztosak és elégedettek. A magas, sziklaszilárd önbecsülés szóba sem kerül.

Fiatalon ezért mindannyian a sikert hajszoljuk. Bár ez a bűvös szó mindenkinek mást jelent, húszas-harmincas éveiben a legtöbb ember ugyanazokkal a dolgokkal azonosítja a nagybetűs SIKERT.

Ezek általában a következők:

· Hatalom

Vezérigazgatói szék egy nagy cégnél, magas beosztás politikusként a kormányban, vagy egyetemen tanszékvezetői pozíció.

· Pénz

Minden, ami ezen megvehető: márkás ruhák, drága ékszerek, elegáns autók, stílusosan berendezett, nagy ház, luxusutazások.

· Hírnév

Valamely területen – zene, sport, művészetek, politika, média, üzleti világ, hálózatépítés, showbusiness, Guiness-rekord megdöntése – elért különleges egyéni teljesítményből adódó ismertség.

· “Papírok”

Diplomák, publikációk, kitüntetések, díjak.

· Jó külső

Szépség, erő és fiatalság mindenáron, illetve minden olyan eszköz alkalmazása, ami ezt – vagy ennek látszatát – biztosítja: testépítés, szolárium, fogyókúra, szilikonmell, ráncfelvarrás, botox.

A siker boldoggá tesz?

Itt jön azonban a meglepetés. Ha megnézzük azokat az embereket, akik már birtokolják a sikert, akkor azt tapasztaljuk, hogy ugyanolyan arányban vannak köztük boldogok és boldogtalanok, mint az úgynevezett „átlag halandók” között.

Sok esetben – általában utólag – az is kiderül, hogy a lehengerlő önbizalom és magabiztosság nem volt más, mint a külvilágnak szóló színjáték. Nyomasztóan magas azoknak a hírességeknek a száma, akik kivételes képességeikkel óriási sikereket érnek el, de egyvalakit mégsem tudnak becsapni: saját magukat.

Ezek az emberek sikereik ellenére belül folyamatosan kételkednek önmagukban, mert a külső elismerés nem pótolhatja önmaguk belső elfogadását. A kontraszt – a pszichológia nyelvén: kognitív disszonancia – akkora, hogy egy ponton túl már nem bírják a nyomást, és az önszabotázsba vagy a halálba menekülnek előle.

Néhány külföldi példa:

• Elvis Presley,
• Marylin Monroe,
• Marlon Brando,
• Charlie Sheen,
• Mel Gibson,
• Whitney Houston,
• Johnny Cash,
• Mickey Rourke,
• Kurt Cobain,
• Janis Joplin,
• James Dean,
• Judy Garland.

Honfitársaink közül:

• József Attila,
• Márai Sándor,
• Sarkadi Imre,
• Kabos Gyula,
• Latinovits Zoltán,
• Soós Imre,
• Cserháti Zsuzsa,
• Kocsis Sándor,
• Albert Györgyi,
• Mary Zsuzsa,
• Zámbó Jimmy,
• Zalatnay Sarolta,
• Stohl András, és még hosszan sorolhatnánk.

Mindannyian kiemelkedően tehetséges és sikeres emberek. Mi okozta hát a szenvedést, amin életük során keresztül kellett menniük? Nehéz ezt pontosan megmondani, és egyénenként változik, de az egyik közös nevező az, hogy összetévesztették a sikert a boldogsággal.

Az önbecsülés paradoxon

A siker az önbizalommal függ össze, a boldogság az önbecsüléssel.

A két kör azonban nem átjárható. A külső dolgokra – sikerre – épülő önbizalom más, mint a belső stabilitáson nyugvó önbecsülés.

Itt jutottunk el az önbecsülési paradoxon lényegéhez. A siker semmi mást nem tesz, mint felerősíti a már meglevő dolgokat. A magas önbecsülésű ember kiteljesedik általa. Aki azonban krónikus önbecsüléshiánnyal küzd, annak a siker nem áldás, hanem átok, mert felgyorsítja elkerülhetetlen bukásának bekövetkeztét.

Mondhatjuk természetesen azt is, hogy „Amíg bőségesen jön a pénz és robog a siker, addig miért érdekelne mindez? Úgysem lesz gond! Ha mégis, majd újra felállok!”

Ezzel a filozófiával „csak” két gond van:

· A „megzuhant” ember az esetek 90%-ában végül nem tud felállni.

A hírességek fenti listájának figyelmes áttanulmányozásával kiderül, hogy néhány kivételtől eltekintve legtöbbjüknél az igazi problémák 35-40 éves kor környékén kezdődtek.

Ennek fő oka, hogy 40 után jelentősen lecsökken a kirobbanó életenergia, és már nem elegendő ahhoz, hogy kikorrigálja a folytonos önszabotázst. A 40-45 közötti krízis annyira tipikus, hogy nevet is adtak neki a pszichológusok: ez az életközépi válság.

· Az önbecsülés hiányával küzdő ember a sikereket sem képes élvezni.

A belső űrt külső dolgokkal nem lehet kitölteni. Új és új sikerek kellenek, a lelki békét azonban semmi nem tudja elhozni.

Az alacsony önértékelésű ember még a sikerek csúcsán is imposztornak érzi magát. Úgy érzi, hogy átmenetileg sikerült „átvernie” másokat, de ennek bármikor vége lehet. Egyszer úgyis kiderül, hogy érdemtelenül „bitorolja” a siker rekvizítumait, és akkor majd mindent „visszavesznek” tőle.

A csapdát csak kevesen tudják elkerülni. Hiába figyelmeztet Jézus, Buddha, Konfucius, Salamon, a Biblia, Arisztotelész, az összes filozófus és a bölcs öregek, hogy ne tegyük, életünk egy bizonyos időszakában majdnem mindannyiunkat elvakít a felszínes csillogás.

A problémát kizárólag az önbecsülés növelésével lehet megoldani.

A jó hír, hogy a belső program megváltoztatásához a módszerek már régóta rendelkezésre állnak; csak alkalmazni kell őket.

Nem kell tehát lemondani a háromszáz négyzetméteres házról, az utazásokról, az ékszerekről, a Lamborghiniről, a presztízsről és a pénzről. Küzdj értük és szerezz meg mindent, amire vágysz.

De ne függj tőlük, és ami a legfontosabb: egy pillanatig se gondold, hogy mindez önmagában boldoggá fog tenni.