Ma folytatom a Szegénységtudat és Bőségtudat soraihoz fűzött magyarázó kommentárjaimat a növekedés és a biztonság nagy dilemmájával. A teljes táblázatot megtalálod itt.

A SZEGÉNYSÉGTUDATTAL ÉLŐ EMBER BIZTONSÁGRA VÁGYIK, EMIATT FELÁLDOZZA A NÖVEKEDÉST.

A BŐSÉGTUDATTAL ÉLŐ EMBER NEM HISZ A BIZTONSÁG LÉTEZÉSÉBEN, EZÉRT A NÖVEKEDÉS ÉRDEKÉBEN FELÁLDOZZA A BIZTONSÁGOT.

Amikor a törökök 1453-ban elfoglalták Konstantinápolyt, rendkívül veszélyessé vált a Selyemút, amelyen évszázadokon át érkezett Nyugat-Európába a selyem, a fűszeráru, és más luxuscikkek. Kellett egy másik útvonal Indiába.

Egy „őrült” Genovából a fejébe vette, hogy – a Föld gömb alakja miatt – ha elindul nyugatnak, előbb-utóbb beleütközik Indiába. Úgy hívták, hogy Cristoforo Colombo, vagyis magyarosan Kolumbusz Kristóf. (Jó magyar szokás, Verne Gyuláról is azt hittem hatodikig, hogy valahol a Dunántúlon született, azért is tud olyan hitelesen írni Sándor Mátyásról.)

Igen ám, de nyugatra víz volt. Óceán. Senki nem tudta, van-e ott egyáltalán szárazföld. Mi van, ha nincsen? Akkor bizony mindenki, aki hajóra száll, elpusztul – szomjan vagy éhen hal – a nyílt vízen.

Nem is próbálkozott senki több ezer évig, néhány vikinget leszámítva, de ők is csak a fagyos Grönlandot és Új-Fundlandot találták meg fenn északon. India sehol.

Te nekiindultál volna? Hát én bizony biztosan nem. A szárazföld biztonságát otthagyni a mégoly mesés profitért, ha az élet a tét? Túl nagy ár.

Kolumbusz másképp gondolta. Miután kihajóztak a Kanári-szigetekről, öt hét telt el idegtépő várakozással. A legénység folyamatosan a lázadás küszöbén volt, többször majdnem ki is kényszerítették a visszafordulást. De Kolumbusz kitartott, és meglett a jutalma: ő lett Amerika felfedezője.

A nagy csavar az ilyen és hasonló – földrajzi vagy tudományos – felfedezésekben ott van, hogy ismerjük a sztori végét, a „hepiendet”. Nem olyan izgalmas; olyan, mintha egy krimiben előre tudnád, ki a gyilkos. Amibe viszont ma vágsz bele, arról fogalmad sincs, hogy mi fog belőle kisülni.

Geert Hofstede holland kutató 1980-ban publikálta híres tanulmányát, amelyben ún. kulturális dimenziók mentén hasonlította össze a világ országait. Az egyik ilyen dimenzió a bizonytalanság kerülésének mértéke.

Az angolszász és a skandináv országok jól tolerálják a bizonytalan helyzeteket, más népek, mint például a görögök, a portugálok, a belgák, vagy a magyarok épp ellenkezőleg: nagyon rosszul viselik.

Nem véletlen, hogy a híres magyarok legtöbbje – tudósok, színészek, filmrendezők, üzletemberek – külföldön teljesített nagyot. Hiába legendás a magyarok kreatív zsenije; ha „kikattanunk” a siker felé félúton, akkor abból soha nem lesz eredmény.

A magyar társadalom nagyon rosszul tolerálja a bizonytalanságot, pedig egy ponton ki kell lépni a komfortzónából – a biztonságból -, ha sikert és eredményeket – növekedést – akarunk.

Mint a klasszikus történetben, ahol a farmer és a felesége leül megbeszélni a frissen vásárolt farmon, hogy melyik épületet építsék fel először. A feleség ragaszkodik a lakóházhoz, hiszen a család egysége és az otthon melege ezt kívánja mindenek felett. A farmer azonban csendesen csak annyit mond: „Az első az istálló, mert az fogja kifizetni az összes többit!”

Ha erre azt mondod, hogy „igaz, igaz, micsoda nagyszerű gondolat”, akkor itt van a százmilliós kérdés. Hogyan tolerálod azt a néhány évet, amíg egy hevenyészett viskóban laksz, hiszen az istálló felemésztette az összes pénzeteket? Tudod, hogy az hozza majd a nagy bevételt, de mi arra a garancia, hogy egyáltalán fogja hozni valamikor?

A legtöbb ember ezen a ponton bukik el. Jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok. Beáldozza a növekedést a biztonságért. Azért a biztonságért, ami persze csak egy illúzió, hiszen a problémák mindenkit megtalálnak, és akkor így is, úgy is komfortzónán kívül találja magát.

Kétféleképpen élhetsz. Lehetsz tücsök és lehetsz hangya. Vagy MOST dolgozol és később éled a világod, vagy MOST éled a világod, és később dolgozol. Ez utóbbi esetben azonban hitelt vettél fel az ÉLETTŐl, amit a későbbiekben kamatostul fognak behajtani rajtad.

Szóval: biztonság vagy növekedés? Talán Paulo Coelho jutott a legközelebb a válaszhoz, amikor ezt mondta: „A hajó a kikötőben biztonságban van, de nem ezért építették.” Ámen.