Kutatás a kielégítő életcél után
Gyémántmezők
Russell H. Conwell Gyémántmezők című könyve egy a réges-régi legendát mesél el. Hőse Ali Hafed, a gazdag perzsa kereskedő, aki számára egy életcél létezett: minél több gyémántot birtokolni.
Annyira vágyott a gyémántok által megszerezhető gazdagságra, hogy eladta hatalmas birtokát, és mindenét pénzzé tette. Ezután hosszú vándorútra indult, hogy megtalálja az áhított gyémántmezőket.
Tudta, hogy homokos medrű folyókat kell keresnie. Ezek rejtik a nagy kincseket. Bejárta értük a fél világot, az Industól egészen az Atlanti-óceánig.
Keresése azonban nem járt eredménnyel. Egy napon, amikor már minden pénze elfogyott, a koldusszegény Ali Hafed elkeseredésében a tengerbe ölte magát.
Időközben az új tulajdonos tevéi itatása közben a birtokon futó patakban csillogó köveket fedezett fel. A patakban sok ilyen csillogó kő volt. Amikor szakértők megvizsgálták őket, kiderült, hogy gyémántok.
Így fedezték fel a világ egyik legnagyobb gyémántbányáját, a Golkondát. Innen származik többek között a Kohinoor, az Orlov, a Regent, illetve a brit és az orosz koronázási ékszerek jó néhány darabja.
Életcél itt és most
A történet üzenete az, hogy a lehetőség nem a messzi távolban rejlik. Bennünk magunkban van, csak meg kell tanulnunk meglátni. A „gyémántmezők” saját képességeink, melyeket célok segítségével tudunk előhívni. Ezekből a legfontosabb az életcél. (Eléréséhez egy másik blogban, itt találsz ötleteket.)
A célok lényege, hogy letisztázzuk, mit is akarunk az élettől. Az egyik legfontosabb tisztázandó kérdés az, hogy mivel is szeretünk igazán foglalkozni.
Melyek azok a tevékenységek, amiket akkor is végeznél, ha nem fizetnének érte? Mivel töltöd a szabadidődet? Mi a hobbid? Mi tölt el lelkesedéssel?
A legtöbb ember fejében meg sem fordul a gondolat, hogy esetleg a hobbijából is élhetne. Valahogyan úgy képzelik, hogy a munka lényege, hogy be kell járni egy munkahely nevű utálatos helyre. Ott kötelező órákig szenvedni, hogy aztán a munkaidő leteltével megkönnyebbülten térhessünk vissza otthonunkba.
Miért alakul ki ez a téves elképzelés? Talán azért, mert gyerekként nem hezitálunk. A tudatosság legkisebb szikrája nélkül engedelmesen végrehajtjuk azt, amit szüleink előírnak számunkra.
A szakmaválasztás általában 14 és 18 éves kor között történik, és ebben sincs sok tudatosság. A végeredmény: húszas éveinkben egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy olyan munkánk van, amivel nem igazán szeretünk foglalkozni.
Életcél nélkül sodródva
Saját példám jól illusztrálja a fentieket. Mire felocsúdtam a gyerekkorból, kezemben volt a mérnöki diploma. Utólag visszanézve, egyetlen oka volt, hogy erre a pályára kerültem: jó voltam matekból.
Ezt leszámítva őszintén utáltam mindent, ami a mérnöki pályával volt kapcsolatos. Harmincéves koromra vált csak nyilvánvalóvá, hogy három dologgal szeretek foglalkozni igazán:
(1) Olvasás.
Négy és fél évesen tanultam meg olvasni. Onnantól faltam mindent, ami betű.
(2) Írás.
Mindegy, mit: verset, újságot, könyvet, bármit. Lényeg, hogy szavakkal lehessen alkotni valamit.
(3) Előadások.
A nyilvános beszéd iránti vonzódásom „véletlenül” derült ki, és csak sok évvel később vált egyértelművé.
Közben arra is fény derült, hogy személyemben testesítem meg az antialkalmazottat. Minden, munkahelyen töltött percet a személyes szabadságom megvonásaként értékeltem, afféle modern rabszolgasorsként. Mi az oka, miért alakult így? Máig sem tudom.
Mindenesetre mindezzel már harmincévesen tisztában voltam. Mégis még közel 20 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a sokféle külső hatás alól kiszabadulva a saját életemet tudjam élni. A negyvenes éveim végén tudtam elkezdeni tényleg a saját céljaim – ekkor már valóban az életcél – elérésén munkálkodni.
Ha tehát jelenleg hasonló cipőben jársz, és nem azokra a tevékenységekre fordítod az idődet, amelyekre igazán szeretnéd, tökéletesen átérzem a helyzetedet. Évekig éltem én is így. Nem volt jó érzés.
Mit lehet tenni? A legelső lépés a kitörés irányába az, hogy mindenekelőtt a magad számára letisztázod, hogy mivel szeretnél IGAZÁN foglalkozni.
Gondold végig, írd le magadnak, és kitisztul a kép. Utána az életcél is megjön, és meg fogsz könnyebbülni.