Céges programok – Érzelmi Intelligencia fejlesztése
Szeretné növelni csapata teljesítményét? Úgy érzi, hogy szakmailag már “mindent tudnak”, de eredményekben ez nem mindig mutatkozik meg? Lehetséges, hogy a megoldás a csapattagok érzelmi intelligenciájának fejlesztésében rejlik.
A 20. században széles körben elfogadott alaptétel volt, hogy a szervezet eredményes működéséhez három tényező szükséges: szakmai hozzáértés, jó vezetés és kemény munka.
A 21. században mindezekre továbbra is szükség van, de a nagyobb verseny miatt sporthasonlattal élve ezek megléte arra elég csupán, hogy “pályára kerüljünk”, a “győzelmet” az fogja eldönteni, hogy melyik csapatnak nagyobb az összesített – “bruttó” – érzelmi intelligenciája.
Az Érzelmi Intelligenciát (EI/EQ) a téma világszerte elismert szakértője, Daniel Goleman a következő 5 tényező együttes meglétében határozza meg:
(1) én-tudatosság / önismeret,
(2) érzelmek kezelése / önkontroll,
(3) önmotiváció,
(4) empátia és
(5) emberi kapcsolatok kezelése.
A Kerner Training programjai az érzelmi intelligenciára koncentrálva fejlesztik a személyes kompetenciákat az alábbiak szerint:
Terület | Program | Témakör | |
1 | Empátia / Emberi kapcsolatok |
Mars és Vénusz a Munkahelyen |
Hatékony Kommunikáció a nemek közötti különbözőségek figyelembe vételével |
2 | Empátia / Emberi kapcsolatok |
Mars és Vénusz a Vezetésben |
Hatékony Vezetés a nemek közötti különbözőségek figyelembe vételével |
3 | Empátia / Emberi kapcsolatok |
Mars és Vénusz az Értékesítésben |
Hatékony Értékesítés a nemek közötti különbözőségek figyelembe vételével |
4 | Önismeret / Önkontroll | Sziklaszilárd Önbizalom | Önbizalom építés |
5 | Önismeret / Önmotiváció | Egyéni Stratégiai Tervezés | Célkitűzés és megvalósítás |
6 | Empátia / Emberi kapcsolatok |
Asszertív Kommunikáció | Önérvényesítés / nehéz emberek kezelése |
Érzelmi Intelligencia programok
Mars és Vénusz a Munkahelyen Workshop
Hatékony Kommunikáció a nemek közötti különbözőségek
figyelembe vételével
Hogyan tegyünk szert kompetitív előnyre a férfiak és a nők közötti munkahelyi együttműködés hatékonyságának fejlesztésével
A férfiak és a nők gondolkodásmódja és viselkedése eltérő sajátosságokat mutat, ami abban is megmutatkozik, ahogyan emberi kapcsolataikban kommunikálnak. Ma már tudományosan bizonyított tény, hogy ezek a különbségek a férfi és a női agy eltérő strukturális felépítéséből adódnak. Mindkét nem számára rendkívül fontos ezért, hogy a hatékony kommunikáció érdekében pontosan tisztában legyen ezekkel az élettani különbségekkel.
Az egész napos, hat modulból álló Mars és Vénusz a Munkahelyen Tréningprogramon a résztvevők elsajátítják azokat a készségeket, amelyek a nemek közötti különbségek figyelembe vételére épülő hatékony kommunikációhoz elengedhetetlenül szükségesek. A tárgyalt területek:
- A női és a férfi agy
A résztvevők megismerik azokat az – agy felépítéséből adódó – élettani tényezőket, amelyek alapvetően befolyásolják a kommunikációt, és megtanulják, hogyan lehet alkalmazni ezeket az információkat annak érdekében, hogy javuljon kapcsolatteremtő képességük és kommunikációs hatékonyságuk.
- Marslakók és Vénuszlakók
A Dr. John Gray A férfiak a Marsról, a nők a Vénuszról jöttek című bestselleréből származó Mars Vénusz metafora lényege: egykor a férfiak egymagukban éltek a Marson, a nők pedig ugyanígy egyedül a Vénuszon, ezért teljesen más viselkedésbeli jellegzetességeket alakítottak ki. A “kihívás” akkor kezdődött, amikor úgy döntöttek, hogy együtt fognak élni a Föld nevű bolygón.
A metafora lehetőséget nyújt arra, hogy áttekintsük a Marslakók és a Vénuszlakók néhány alapvető személyiségvonását, végül megvizsgáljuk, hogy ez a tudás hogyan segítheti a két felet a jobb kommunikációban.
A nemek között kommunikáció a párkapcsolatokban és az üzleti környezetben is hasonló dinamikával működik. A bemutatott haladó szintű modellezési technikák segítségével a résztvevők megtanulják észrevenni azokat a nemek közötti árnyalatnyi különbségeket, amelyek segíthetnek illetve kommunikációjuk eredményességének növelésében.
- Férfiak és nők kommunikációjának jellegzetességei a munkahelyen
Férfiak és nők másképpen kommunikálnak a munkahelyen is, illetve más dolgokat várnak el a többi embertől (feletteseiktől, kollégáiktól, ügyfeleiktől és üzleti partnereiktől), amikor azok velük kommunikálnak. A különbségek felismerése és pontos megértése stratégiai előnyt jelent egyéni és vállalati szempontból egyaránt. Ennek érdekében a résztvevők női és férfi szempontból vizsgálják meg a kommunikácó egyes részterületeit / elemeit, mint pl. többek között
- az egyetértés kifejezése,
- a véleménykérés,
- az empátia kimutatása,
- az ötletek / gondolatok kifejtése,
- a beszéd szerepe / funkciói,
- a multitaskingra való képesség,
- a kommunikációs prioritások,
- a stressz “levezetése” és
- a konfliktuskezelés.
Alkalmazás szempontjából ez a rész a tréning magja, mert átad minden olyan lényeges tudást, ami ahhoz szükséges, hogy megértsük a férfiak és a nők kommunikációja közötti finom különbségeket. A tanult ismeretekkel felvértezve a résztvevők jelentős versenyelőny birtokában végezhetik majd munkahelyi feladataikat.
Jellemzők:
- 1 napos workshop (élő, vagy online, webkamerás Zoom Meeting)
- 22 oldalas munkafüzet / 188 diás prezentáció
- Résztvevő létszám: 6-12 fő
Mars és Vénusz a Vezetésben Workshop
Hatékony Vezetés a nemek közötti különbözőségek
figyelembe vételével
Hogyan tegyünk szert kompetitív előnyre a férfiak és a nők eltérő kommunikációs jellegzetességeit figyelembe vevő vezetési technikák tudatos alkalmazásával
Az egész napos, hat modulból álló Mars és Vénusz a Vezetésben Tréningprogramon a résztvevők elsajátítják azokat a készségeket, amelyek a nemek közötti különbségek figyelembe vételével történő vezetéshez elengedhetetlenül szükségesek.
A tárgyalt területek:
- A női és a férfi agy
Lásd fent, a Mars és Vénusz a Munkahelyen workshopnál, de vezetési szempontok figyelembe vételével tárgyalva.
- Marslakók és Vénuszlakók
Lásd fent, a Mars és Vénusz a Munkahelyen workshopnál, de vezetési szempontok figyelembe vételével tárgyalva.
- Férfiak és nők eltérő jellegzetességei a vezetésben
Férfiak és nők másképpen vezetnek, illetve más dolgokat várnak el akkor, amikor őket vezetik. A különbségek felismerése és pontos megértése stratégiai előnyt jelent a vállalat és a vezető számára egyaránt. Ennek érdekében a résztvevők női és férfi szempontból vizsgálják meg a vezetői munka 9 területét (Mars Vénusz vezetési kulcspontok):
- kommunikáció,
- problémamegoldás,
- munka- / vezetési stílus,
- értekezletek / mítingek,
- motiváció / ösztönzés,
- egyűttműködés,
- delegálás,
- tárgyalás és
- konfliktuskezelés.
A végső cél, hogy minden résztvevő kidolgozza magának a Mars Vénusz vezetési kulcspontok 7 hetes, személyre szabott fejlesztési akciótervét, amelynek megvalósítása a vezetői hatékonyság jelentős javulását segíti elő.
Alkalmazás szempontjából ez utóbbi terület a tréning magja, mert átad minden olyan lényeges tudást, ami ahhoz szükséges, hogy férfiakat és nőket egyaránt hatékonyan tudjunk vezetni. A tanult ismeretekkel felvértezve a résztvevők jelentős versenyelőny birtokában végezhetik majd vezetői munkájukat.
Jellemzők:
- 1 napos workshop (élő, vagy online, webkamerás Zoom Meeting)
- 30 oldalas munkafüzet / 163 diás prezentáció
- Résztvevő létszám: 6-12 fő
Mars és Vénusz az Értékesítésben Workshop
Hatékony Értékesítés a nemek közötti különbözőségek
figyelembe vételével
Hogyan tegyünk szert kompetitív előnyre a férfiak és a nők eltérő kommunikációs jellegzetességeit figyelembe vevő értékesítési technikák tudatos alkalmazásával
Férfiak és nők gondolkodásmódja és viselkedése eltérő sajátosságokat mutat, és ez abban is megmutatkozik, ahogyan vásárlási döntéseiket hozzák. Ma már tudományosan bizonyított tény, hogy ezek a különbségek a férfi és a női agy eltérő strukturális felépítéséből adódnak. Akár férfi ad el nőnek, akár fordítva, ezeket az élettani különbségeket tudatosan kell irányítanunk az értékesítési folyamat során.
Az egész napos, hat modulból álló Mars és Vénusz az Értékesítésben Tréningprogramon a résztvevők elsajátítják mindazokat a készségeket, amelyek a nemek közötti különbségek figyelembe vételére épülő értékesítéshez szükségesek. A tárgyalt területek:
- A női és a férfi agy
Lásd fent, a Gender-tudatos Kommunikáció workshopnál, de értékesítési szem-pontok figyelembe vételével tárgyalva.
- Marslakók és Vénuszlakók
Lásd fent, a Mars és Vénusz a Munkahelyen workshopnál, de értékesítési szempontok figyelembe vételével tárgyalva.
- Férfiak és nők eltérő jellegzetességei az értékesítési folyamat egyes lépéseinél
Függetlenül attól, hogy élelmiszerről, ruháról, vagy műszaki cikkről van szó, férfiak és nők másképpen vásárolnak. A folyamat még komplexebb, amikor többszereplős céges értékesítésről, vagy házaspárok közös vásárlásainak döntési folyamatairól van szó.
A különbségek felismerése és pontos megértése stratégiai előnyt jelent a vállalat és az értékesítő számára egyaránt. Ennek érdekében a résztvevők az értékesítési folyamat 10 lépésének (Mars Vénus értékesítési kulcspontok) női és férfi szempontú elemzése során megismernek számos ötletet és technikát, amelyek alkalmazása jelentősen javíthatja az értékesítési eredményeket.
A vizsgált 10 lépés (Mars Vénus értékesítési kulcspontok):
- az ügyfél(jelölt) elemzése nem, generáció és DISC szempontból,
- átjutás a “kapu őrzőjén”,
- cégünk / magunk „felépítése”,
- első telefonos kapcsolat az ügyféljelölttel,
- szükségletelemzés (igényfelmérés),
- árajánlat készítése,
- ellenvetések (kifogások) kezelése,
- az ajánlat lekövetése,
- (le)zárás és
- utókövetés / ajánlások kérése.
A végső cél a résztvevők minden egyes ügyfelére / ügyféljelöltjére olyan személyre szabott értékesítési és kommunikációs stratégia kialakítása, ami a legmesszebbmenőkig figyelembe vesz minden szóba jöhető tényezőt.
Alkalmazás szempontjából ez utóbbi terület a tréning magja, mert átad minden olyan lényeges tudást, ami ahhoz szükséges, hogy mindkét nem részére hatékonyan tudjunk értékesíteni. A tanult ismeretekkel felvértezve a résztvevők jelentős versenyelőny birtokában végezhetik majd értékesítői munkájukat.
Jellemzők:
- 1 napos workshop (élő, vagy online, webkamerás Zoom Meeting)
- 27 oldalas munkafüzet / 166 diás prezentáció
- Résztvevő létszám: 6-12 fő
Sziklaszilárd Önbizalom workshop
Az énkép, az önbizalom és az önbecsülés fejlesztése
A magas önbizalom nélkülözhetetlen a boldog és sikeres élethez. Fontos, hogy életünk minden helyzetében és kihívásában rendelkezzünk azzal a csendes, rendíthetetlen magabiztossággal, hogy képesek vagyunk feladataink megoldására.
Aki hinni tud önmagában, az eredményesebb a munkában, kiegyensúlyozottabb a magánéletben, jobbak emberi kapcsolatai, és békében él önmagával. A magabiztos ember a megoldásokban hisz, optimistán gondolkodik, bízik a jövőben, és nem fél belevágni új – akár kockázatos – dolgokba, amivel nagyságrenddel javítja nyerési esélyeit az életben.
A jó hír, hogy a magabiztosság éppúgy tanulható, mint az autóvezetés, vagy egy idegen nyelv. A Sziklaszilárd Önbizalom workshop ebben nyújt segítséget konkrét, a gyakorlatba azonnal átültethető módszerekkel és technikákkal.
Kiknek javasolt? Mindazoknak, akik nagyobb önbizalmat szeretnének feladataik hatékonyabb elvégzéséhez, eredményességük növeléséhez és céljaik eléréséhez a munkában és a magánéletben egyaránt.
A program elvégzésével a résztvevők
- képessé válnak a gyerekkorból származó blokkok semlegesítésre,
- hatékony eszközöket kapnak a kezükbe énképük javításához,
- elsajátítják az önbizalom / önbecsülés növelésének – a belső programozás megváltoztatásával történő – 11 leghatékonyabb stratégiáját,
- képesek lesznek kiállni magukért olyan – munkahelyi és magánéleti – szituációkban is, amik korábban gondot okoztak,
- könnyebben vágnak majd bele új dolgokba / projektekbe, mert elhiszik magukról, hogy „meg tudják csinálni”.
Jellemzők:
- 1 napos workshop (élő, vagy online, webkamerás Zoom Meeting)
- 31 oldalas munkafüzet / 120 diás prezentáció
- Résztvevő létszám: 6-12 fő
Egyéni Stratégiai Tervezés
Célkitűző és célkövető kompetenciák fejlesztése
A vállalati világban az üzleti célok eléréséhez szükséges teendők meghatározását és ütemezését projekttervezésnek hívják. A tervezés során megállapítják az elvégzendő feladatokat, ezek időbeli sorrendjét, valamint a végrehajtáshoz szükséges anyagi és emberi erőforrásokat.
Miért lenne ez másképp a privát életben? Ha pontosan tudjuk, hogy mit akarunk, és ehhez van – időrend és prioritás szerint rendezett – tervünk, akkor mindig fogjuk tudni, hogy egy adott pillanatban mit kell tennünk céljaink eléréséhez.
Ha egy vállalatnál sikerül elérni, hogy az egyéni és a céges célok összhangban legyenek a “kulcsjátékosoknál”, akkor lelkes és motivált csapatot kapunk “cserébe”, mert mindenki pontosan fogja tudni, hogy munkája és karrierje hogyan járulhat hozzá egyéni céljai megvalósításához. Csökken a fluktuáció, könnyebbé válik a megfelelő helyre a megfelelő embert megtalálni, növekszik a harmónia, és gördülékenyebb lesz a mindennapi munkavégzés.
Kiknek javasolt? Mindazoknak, akik összhangban levő célokat szeretnének kitűzni és megvalósítani a munkahelyen és életük többi területén.
A program elvégzésével a résztvevők
- pontosan fogják tudni, hogy mik a legfontosabb céljaik, és a fókuszáltság miatt ezeket gyorsabban fogják megvalósítani,
- képesek lesznek jobban összehangolni szakmai és üzleti feladataikat életük többi területével,
- visszanyerik az irányítást az életük felett, emiatt napjaik megtelnek lelkesedéssel és szenvedéllyel,
- tudni fogják a prioritásaikat, így eredményesebbé válnak a munkában és életük többi területén is, illetve
- megszűnik életükben a bizonytalanság, ezért boldogabbá és kiegyensúlyozottabbá válnak.
Jellemzők:
- 1 napos workshop (élő, vagy online, webkamerás Zoom Meeting)
- 27 oldalas munkafüzet / 121 diás prezentáció.
- Résztvevő létszám: 6-12 fő
Asszertív Kommunikáció
Önérvényesítő (asszertív) kompetenciák fejlesztése
A Wikipedia szerint: “Az asszertivitás, vagy asszertív kommunikáció egy olyan tanulható készség, vagy viselkedés, amikor valaki magabiztosan tud megnyilvánulni érzelmileg nehéz szituációban is, anélkül, hogy passzív vagy agresszív lenne. Az asszertívan viselkedő ember kommunikációjának célja a konfliktus megoldása, miközben minden résztvevő fél igényeit szem előtt tartja – nem hódol be (passzív), és nem próbálja dominálni a másik felet (agresszív).”
Az asszertív viselkedés a sikeres élet egyik kulcsa. A munkahelyünkön és a privát életünkben is elengedhetetlen, hogy hatékonyan és eredményesen tudjunk kiállni az érdekeinkért. Az Asszertív Kommunikáció program ebben nyújt segítséget.
Ha sikerül a vállalati kultúrában meghonosítani az asszertív viselkedést, akkor kevesebb súrlódással, gördülékenyebben valósul meg a csapattagok közötti együttműködés, aminek összességében a vállalati hatékonyság növekedése lesz az eredménye.
Kiknek javasolt? Mindazoknak, akik szeretnének hatékonyabban, önérvényesítő módon, ugyanakkor a másik fél jogait tiszteletben tartva kommunikálni munkahelyükön és a magánéletben egyaránt.
A program elvégzésével a résztvevők
- megismerik az asszertív (önérvényesítő) viselkedés legfontosabb jellegzetességeit és alkalmazásának külső / belső feltételeit,
- összetett szituációkban is képessé válnak a négy kommunikációs típus közti különbségtételre,
- megismerik a problémás (nehéz) emberek leggyakoribb típusait,
- elsajátítják a nehéz emberek kezelésének technikáit,
- konkrét ötleteket kapnak az asszertív viselkedés – hatféle – gyakorlati szituációban történő megvalósítására.
Jellemzők:
- 1 napos workshop (élő, vagy online, webkamerás Zoom Meeting)
- 23 oldalas munkafüzet / 126 diás prezentáció.
- Résztvevő létszám: 6-12 fő.
A Kerner Training workshopjai
- élő, tantermi körülmények között, vagy online, webkamerás Zoom Meeting alkalmazásával zajlanak, ez utóbbi esetben a csapat tagjai akár eltérő helyszíneken is lehetnek (akár otthon is),
- kiscsoportosak (min. 6 fő – max. 12 fő),
- gyakorlati tudást adnak az érzelmi intelligencia egyes területein,
- egész naposak (6 x 1 ¼ óra, szünetekkel 9,5 óra), de a 6 blokk megtartható 1, 2 vagy 3 alkalommal is (1×6, 2×3 vagy 3×2 élő/online blokk alkalmanként),
a résztvevők elfoglaltságától függően, - gyakorlatokat és teszteket tartalmaznak,
- Powerpoint prezentációt és kitöltendő munkafüzetet használnak az adott téma ismeretanyagának átadásához és a tudás elmélyítéséhez, illetve
- “csomagban” érkeznek előkészítéssel és utókövetéssel, ami fokozza hatékonyságukat.