Egy kedves barátunk temetésén voltunk pár napja. A halál mindennek más perspektívát ad, és ilyenkor az ember óhatatlanul elgondolkodik olyan dolgokon, amik a mindennapi élet taposómalmában sokszor háttérbe szorulnak.

A nagy kérdés ez: hogyan rakjuk össze az életünket, hogy amikor eljön a végső óra, ne érezzünk megbánást az eltékozolt évtizedek felett? Néhány éve megjelent erről egy brilliáns könyv (Bronnie Ware: Életkönyv – Öt dolog, amit leggyakrabban megbánunk halálos ágyunkon), melynek érdemes időnként felidézni főbb gondolatait, mert segítenek meghatározni életünk alapprioritásait. Hogy megtegyük, amit kell, amíg még nem késő.

A szerző évekig dolgozott hospice szolgálatnál. Olyan végső stádiumban levő betegeket ápolt életük utolsó 3-12 hetében, akik úgy döntöttek, hogy a kórház helyett inkább otthonukban szeretnének meghalni. A haldoklók arra a kérdésre, hogy mit csináltak volna másképpen életük során, különös módon nagyon hasonló válaszokat adtak.

Íme, az öt dolog, amit a halálos ágyukon fekvő emberek másképp csináltak volna:

1. „Bárcsak lett volna bátorságom a saját életemet élni, és nem azt az életet, amit mások vártak el tőlem.”

A legtöbben közülük úgy haltak meg, hogy álmaik nagy részét nem voltak képesek megvalósítani. Addig halogatták a terveiket, amíg egyszer csak már késő volt, mert az egészségük megromlása már nem tette lehetővé az aktív cselekvést.

2. „Bárcsak ne dolgoztam volna annyit.”

Ezt a legtöbb nő is így gondolta, de a férfiak közül kivétel nélkül mindenki. Nem foglalkoztak eleget a családjukkal, idejük nagy részét ehelyett munkával töltötték.

3. „Bárcsak lett volna bátorságom nyíltabban kimutatni az érzelmeimet.”

Sokan elnyomták legbensőbb érzéseiket, hogy ne kelljen konfrontálódniuk másokkal. Ennek eredménye középszerű élet lett, és betegségek, amelyeket a tagadás és az elfojtás okozott.

4. „Bárcsak több időt töltöttem volna a barátaimmal.”

Hagytak elveszni régi barátságokat, mert túlzottan elmerültek mindenkori aktuális teendőikben. A halálos ágyukon azonban nem arra gondoltak, hogy bárcsak több ügyet intéztek volna el, hanem arra, hogy többet kellett volna a barátaikkal lenni.

5. „Bárcsak mertem volna boldog lenni.”

Sokan csak a halálos ágyukon jöttek rá, hogy a boldogság választás kérdése. A változástól való félelem azonban arra késztette őket, hogy szerepet játsszanak maguk és mások előtt. Közben pedig elfelejtettek boldogok lenni.

Mit tanulhatunk mindebből mi, az élők? Ha megnézzük a fenti listát, akkor sokkoló, hogy mekkora a kontraszt az átlagember mindennapi vágyai és a haldoklók kívánságai között. Mik azok a dolgok, amikért megszállottan hajtunk a mindennapokban? Pénz, autó, ház, bútor, ruhák, utazások… És mi az igazán lényeges? A család, a barátok, az önmegvalósítás, és hogy önmagunk legyünk. A következtetés egyértelmű.