Az emberi történelem során filozófusok tömegei foglalkoztak azzal, hogy tanulmányozzák, megértsék és megfogalmazzák az emberi élet lényegét. Bár sokan közülük közel jutottak a megoldáshoz, a nagy kérdést teljesen megnyugtatóan megválaszolni még soha senkinek nem sikerült.

Ha nem történt meg hatezer év alatt, miért pont egy amerikai filmvígjáték másfél órája hozná el az áhított válaszokat Életről, Álmokról és Boldogságról? Meglepő módon a Morgan Freeman és Jack Nicholson főszereplésével készült 2007-es film, A bakancslista mégis ezt teszi; az írott célok varázserejéről szóló meséje elbűvöl és lebilincsel.

Miért kellenek célok?

A célok lényegéről és az Élet értelméről szóló gyönyörű tanmesében Carter, az autószerelő és Edward, a különc milliomos közös kórterembe kerül. A vizsgálatok tüdőrákot állapítanak meg mindkettőjüknél.

Carternek a célok mindig is fontosak voltak, történész professzor szeretett volna lenni, a sors azonban mindig közbeszólt. Edwardot ezzel szemben csakis a pénzcsinálás érdekelte, sohasem bajlódott a tervezéssel. Teljesen eltérő életútjuk dacára, most együtt néznek szembe a halállal.

Elhatározzák, hogy írnak egy bakancslistát. A „bakancslista” azon dolgok – célok –  sora, amiket az ember meg akar tenni és tapasztalni az életben, mielőtt feldobná a bakancsot (az angol eredetiben: „kick the bucket”, vagyis felrúgja a vödröt). A halál közeledtével égető vágy ébred bennük, hogy hátralévő idejükben azt tegyék, amit mindig is szerettek volna.

A film fő erőssége, amikor a két színészóriás – Nicholson 12 Oscar-jelöléséből hármat haza is vitt, amivel rekorder a férfiszínészek között, Freeman öt jelölésből egy Oscart nyert -, végigcsinálja mindazt, ami a célok listáján, vagyis a bakancslistán szerepel. Ilyenkor izzik körülöttük a levegő, szellemesek a párbeszédek, és a két 70 éves művész legjobb formáját hozza.

A célok ereje

És hogy mi van a listán? Életükben először ejtőernyős ugrást hajtanak végre, elmennek a piramisokhoz, elrepülnek az északi sark felett, megcsodálják a Tadzs Mahalt, motoroznak a Kínai Nagy Falon, szafarira mennek Afrikában, és együtt vacsoráznak a méregdrága Chevre d’Or étteremben, Franciaországban.

A listán azonban nemcsak pénzzel megvehető célok szerepelnek. Edward kibékül felnőtt lányával, és amikor megöleli unokáját, akit még nem is látott soha, kipipálja a listáról a „megcsókolni a legszebb lányt a világon” célját. Carter újra megtalálja a boldogságot felesége mellett, amit már nem sokáig élvezhet, mert az áttétek miatt a műtőasztalon meghal.

Edward tünetmentessé válik – „egy istenverte orvosi csoda vagyok” -, és ő tartja a búcsúbeszédet Carter temetésén. Elmondja, hogyan élték meg közösen azt a három hónapot, ami Carter életének legboldogabb időszaka volt.  Ezután kihúzza a célok listájáról az utolsó tételt: „jót cselekedni egy idegennel”.

Ahhoz képest, hogy véleményem szerint az egyik leginspirálóbb mozifilmről van szó, amit valaha az Élet értelméről megalkottak, a kritikák nem emelték égbe a Bakancslistát. Pontosabban: a kritikusok nem, a nézők igen.

A film a www.rottentomatoes.com lapon a kritikusoktól 40%-os, a nézőktől pedig 81%-os értékelést kapott, a www.port.hu portálon pedig a nagyon magasnak számító 9,3-as osztályzattal jutalmazták a tízes skálán.

Miért a különbség? Talán mert a filmesztéták szakmai sablonokat és kategóriákat próbáltak ráhúzni, a nézők meg egyszerűen élvezték a színészi játékot és a film üzenetét, ami egy mondatban nagyjából így foglalható össze: „Írd meg a bakancslistádat, amíg nem késő!” Ja, hogy ez nem egy mélyenszántó gondolat. Talán. Viszont igaz, és sokan érezzük, hogy meg kellene végre csinálni.

Pozitív Mozi-izom értékelés:

Inspiráció: 10/10

Színészi játék: 10/10

Rendezés: 8/10

Forgatókönyv: 8/10

Végső verdikt: 9,0/10

Mivel én személy szerint a célok és az önmegvalósítás megszállottja vagyok, nálam a Bakancslista – Nicholson és Freeman felejthetetlen párosával – egyértelműen ott van a Top 20-as listán. A filmkritikusok meg nézzenek valami mást.