Amikor a zóna törvénye szóba kerül, az első gondolatom a sport, ezen belül is a foci. A World Soccer labdarugó-magazin 2007-es szavazásán a valaha volt legjobb futballcsapatok között a magyar Aranycsapata – több mint előkelő – második helyen végzett. Egy ilyen lista természetesen nagyon szubjektív, de bárki is készíti, Puskásék mindig benne vannak az első tízben.

Ritka az, amikor egy válogatotton belül hat futballzseni is helyet kap; esetünkben azonban ez történt. Grosics, Bozsik, Hidegkuti, Czibor, Kocsis és Puskás mindannyian a sportág legnagyobb varázslói közé tartoztak.

Utóbbi négy játékos ráadásul csatárként szerepelt, és amikor Budaival kiegészülve – ötcsatáros játékrendben – megindultak az ellenfél kapuja felé, azoknak legtöbbször csak az ima maradt egyedüli fegyverként.

Az Aranycsapat rendelkezett 40 évig a leghosszabb veretlenségi sorozattal a világon; 1950 júniusa és 1954 júliusa között 31 mérkőzésen nem találtak legyőzőre. A mai napig is csak két nemzeti válogatott – a spanyol és a brazil nemzeti tizenegy – tudta ezt a teljesítményt felülmúlni.

Itt egy kommentárt – kizárólag foci-ínyenceknek – muszáj beszúrnom: jellemző az Aranycsapat kvalitásaira, hogy az elveszített berni VB-döntő után 18 meccsen keresztül újra veretlenek voltunk (!). Ha a döntő is megvan, az ötven mérkőzés, ami abszolút világrekord.

Azon a 31 meccsen azonban nem lehetett őket legyőzni: zónában voltak. A „zónában lenni” kifejezés – vagyis a zóna törvénye – a sportból származik, ezért is hoztam a fenti példát a fociból. Annak az állapotnak a jellemzésére használják, amikor a pályán a sportolónak szinte minden „összejön”.

A pszichológiában ezt a jelenséget a magyar származású Csíkszentmihályi Mihály munkássága nyomán „flow”-nak hívják (szó szerint: áramlat). A flow a zóna törvénye a gyakorlatban, vagyis a tökéletes élmény állapota, amikor szinte minden sikerül, és gond nélkül száguldunk előre feladatunk megoldásával.

Ha megszereztük a feladat végzéséhez szükséges magas kompetenciaszintet, és sikerül teljesen ráfókuszálni a feladat megoldására, akkor egy ponton beaktiválódik a zóna törvénye: „zónába” kerülünk. Ez egy fantasztikus érzés, csak megyünk előre, mint „kés a vajban”. Nincs leküzdhetetlen akadály, szinte lebeg ilyenkor az ember a föld felett.

Hogyan kapcsolódik mindez a célokhoz? A zóna törvénye kimondja: olyan célokat kell kitűznünk, amelyek kihívást jelentenek, de nem nehezek annyira, hogy féljünk tőlük és aggódjunk miattuk. A zóna nem más, mint az unalom és az aggódás közötti szűk határmezsgye. Ezen kell folyamatosan egyensúlyoznunk.

A fentiek miatt talán a leghelyesebb a célkitűzés művészetéről beszélni. Nem könnyű ugyanis olyan célokat találni, amelyek megfelelnek a négy alapkritériumnak – konkrét, mérhető, elérhető és motiváló -, ugyanakkor nem okoznak bénító görcsöt és nem rokkanunk bele, ha el akarjuk érni őket.

Hogyan tudunk tehát zónába kerülni? Három dolog kell „csupán” hozzá:

• Motiváló célok (hogy egyáltalán elinduljunk).
• Cselekvés (a totális fókuszhoz).
• Egész életen át tartó tanulás (a magas kompetenciaszinthez).

Ha ezt a hármat sikerül szokássá tenned, életed szárnyalni fog, és magad is meglepődsz, mennyi álmod válik majd valóra. Varázslat? Nem, csak a ZÓNA TÖRVÉNYE működés közben.