Nehéz emberek típusai

Nehéz emberek típusai

A három nagy sikergyilkosból kettő bennünk található: irracionális gondolkodásunk és negatív érzelmeink. A harmadik azonban színtisztán környezeti hatás: ők a nehéz emberek.

Mindannyiunknak vannak rossz pillanatai, amikor kellemetlenek, sőt elviselhetetlenek vagyunk a többi ember számára. Ezek azonban a legtöbb embernél csak rövid időszakokra jellemzőek, utána visszatérünk a normál kerékvágásba. A problémás ember viszont folyamatosan azon a bizonyos irritáló módon viselkedik, tehát nála ez életstratégia. Egyszerűen ilyen.

A téma egyik leghíresebb kutatója David McClelland harvardi pszichológus, aki elsősorban a motiváció és a teljesítmény lélektanával foglalkozott. Nemcsak az egyén szintjén, hanem országok és társadalmak vonatkozásában is vizsgálta az eredményes élethez (achievement) szükséges sikerösszetevőket.

McClelland egyik legfontosabb következtetése: sikerünket mindennél jobban meghatározza az ún. referencia csoportunk. A kifejezés azokat az embereket jelenti, akikkel leginkább egyetértünk és azonosulunk. Lehet ez egy párt („fideszes vagyok”), egy vallás („keresztény elveket vallok”), egy szakma („mi, tanárok”), lakóhely („Budán lakom’” – értsd: ne keverj össze egy csepelivel), vagy származás („svábok vagyunk”).

Agyunk alkalmazkodó képessége rendkívül erős, ezért is jutottunk fel az evolúciós lánc csúcsára. Egy idő után átvesszük referencia csoportunk gondolkodásmódját, viselkedését, attitűdjét, sőt még az öltözködését és a szófordulatait is. Olyanná válunk, mint ők. A csoport véleménye és elfogadása elsődlegessé válik számunkra. Kamaszok körében lehet ezt a jelenséget nagyon jól megfigyelni.

Rendkívül fontos tehát, hogy kik vesznek körül bennünket. Ha dominálnak a környezetünkben a nehéz emberek, akkor ők nemcsak kiborítanak és lehúznak magukhoz, hanem – és ezt az emberek túlnyomó többsége nem is gondolja végig – egy idő után átvesszük viselkedésmintáikat.

A folyamat tudat alatt zajlik, ezért úgy változunk meg, hogy gyakorlatilag észre sem vesszük. Ha megiszol két sört munka után – vagy bevágsz egy nagy adag somlói galuskát -, semmilyen változást nem okoz a testsúlyodban. Ha azonban ezt minden este megteszed egy éven keresztül, akkor a 3-4 kilós masszív úszóöv garantált.

A nehéz emberek kezelésének legelső lépése, hogy megtanuljuk beazonosítani őket. Az alábbiakban csak felsorolom őket, aztán a következő blogokban minden típust részletesen kivesézünk. Vannak típusok, amelyek nyilvánvalóak, de léteznek olyanok is, akiknél valamilyen „csavar” van, ezért nehezebb megragadni viselkedésük lényegét.

A veszélyes nehéz emberek nyolc fő típusa:

  1. Szadisztikus-szarkasztikus.
  2. Verbális tank.
  3. Bűntudat generátor.
  4. Háry János.
  5. Hiperpesszimista.
  6. Mézesmázos orgyilkos.
  7. Hazudozó.
  8. Passzív-agresszív.

Az idegesítő nehéz emberek hét fő típusa:

  1. Panaszkodó.
  2. Halogató.
  3. Igen-ember.
  4. Dumagép.
  5. Mártír.
  6. Verbális jégcsap.
  7. Mindentudó nagyokos.

A továbbiakban ezt a 15 típust fogjuk részletesen megvizsgálni. A lényeg, hogy bárkiről meg tudd állapítani néhány perc alatt, hogy „hozza” valamelyik típus tünetegyüttesét. Ekkor még nem biztos 100%-osan, hogy problémás emberről van szó: lehet, hogy csak rossz napja van. Célszerű ilyenkor az adott személyt „figyelő listára” tenni. Ha ugyanaz a viselkedés még 2x-3x megismétlődik rövid időn belül, akkor nehéz emberre találtál L

A következő bejegyzésben a szadisztikus-szarkasztikus típust fogjuk részletesen kielemezni.

Ha tetszett, oszd meg!

4 hozzászólás

  1. Mulató Máté

    Nos drága professzor blogszerkeztő bárki 🙂
    a dumagépet kifejtené miért v mien téren rossz? nekem nem 1 barátom van akik jókedélyűek köztük én is bár mind nagy dumagépek vagyunk nem értem ez mért negatív eddig mindig hasznomra vált köszönöm

    • Üdv Máté, itt a professzor 🙂
      A dumagép nem veszélyes, csak idegesítő (lehet). Arra a szitura gondolj, amikor rengeteg dolgod van (olyan, amire oda kell fókuszálni), és valaki folyamatosan nyomja a szöveget, mondjuk az irodában a szemközti íróasztalnál. Ha buli van, ez nem gond, sőt. Üdv, KT

  2. Ezt sehol nem tanítják!Nem csak a környezetünkben élő embereket, hanem magunkat is megvizsgálhatjuk és akár javíthatunk.

  3. Grezsa Erzsébet

    Egyet értek, tényleg figyelem és energia rablás a nem kívánt szövegelést hallgatni – még ha érdekes lenne is – mert hátráltat, ,önzően magára vonja a figyelmet. Energia vámpír, hatás vadás?.Nyomja a sódert.

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.